Videótár

Bemutatkozás

Mózes Csabával Kárpáti Mariann beszélget

Bemutatkozás Mózes Csaba - Petőfi LIVE

Bemutatkozás Mózes Csaba

Búvárkodás

A dolog azzal kezdődött, hogy egy kedves ismerősöm megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a búvárkodást kipróbálni. Mivel abban eddig még nem volt részem, így természetesen azonnal igent mondtam rá, hiszen mindig nagy örömmel, és izgalommal állok mindenféle újszerű, érdekes kihívás elé. Így került rám a kiválasztás, és ennek a kis filmnek az elkészítésére. Ezer köszönet Dánieln barátomnak, aki pakisztáni rendezőként készítette el ezt a filmet, és mindenkinek, aki részt vett és segített abban, hogy ez még jobb legyen!

Száguldás a sivatagban

Ugrás

Elérkezett végre ez a nap is! Már hosszú ideje szerettem volna ezt is kipróbálni,a bakancs listárol kihúzni. Ez volt az első ejtőernyős ugrásom, de szerintem nem az utolsó, ha valaki földet érés után rögtön megkérdezte volna tőlem, hogy milyen volt, vagy,h visszamennék-e, hát azt mondtam volna rögtön biztos, hogy ez nem is kérdés, és azonnal! :d

Síelés

A síelés? :) Nem volt egy egyszerű dolog, főleg teljesen az alapoktól elkezdve, az összes velejáró nehézséggel, esésekkel együtt. A sízés egy érdekes sport, de nem egyszerű a technikai részleteit elsajátítani, berögzíteni. De ebben is, mint még sok minden sportban, ki szerettem volna próbálni magam, megtapasztalni a síelést, a vele járó élményeket, sebességet, egy kicsit a száguldozást is, s a hegyoldalon, a havon való laza lesiklást. A téli sportok egyik legnagyobbikát egy kicsit talán a magaménak is szerettem volna tudni. Úgy érzem ez sikerült.:) Elég hamar, pár nap után már kezdtek jönni az apróbb élmények is. Kétszer 3 és félnap sítábor után ennyire futotta... :) De ehhez kellett egy nagyon jó oktató is!

Repülés - egy újabb adrenalin fröcs!

2016 nyarán nyílt lehetőségem kipróbálni a vitorlázó repülést is, amit nagyon imádtam, és ezt még élvezetesebbé, felfokozottabbá tette Jeszi a pilóta. Aki óriási fazon, és amennyire lehetett a gép engedte lehetőségeit kihasználva, még fantasztikusabbá tette a repülést. Közben végig mesélte, narrálta is, hogy mikor mi van, és aktuálisan éppen mi fölött megyünk el. Óriási élmény volt, szerintem ő is őrületesen élvezte! :)

Gflex

A g-flex, egy számomra addig teljesen ismeretlen sporteszköz (ami tulajdonképpen a trx egy továbbfejlesztett verziója, amit tudomásom szerint az amerikai tengerész gyalogos katonák egyik edzésmódszerébe iktattak először be). Egy új eszköz kipróbálására nyílt lehetőségem, még 2011-ben, ami igazából még csak akkoriban kezdett itthon is elterjedni. Testépítő világ bajnok Tozo barátom, Illetve Krasznai Gábor barátom instruálásával, koordinálásával. Igen újszerű, sokszor nehéz, és nagyon más sport volt, mint amit az ezt megelőző időszakokban kipróbálhattam, nagy odafigyelést, koncentrációt, és jó koordinációt igénylő dolog volt a g-flex használata.

Relax spa

Tour de pelso

Csőrgőlabda Mózes Csaba

Gym, edzés, Danieltől 2020 okt 4 e v

Joker river a Dunában a hajógyárin Sanyival, Daniellel

Climbing Danieltől, de csak zenével 2020 okt 4 e v

 

Időpontkéréshez kérlek vedd fel velem a kapcsolatot az alább látható elérhetőségek egyikén.
1024 Budapest, Margit kör út 35-37, 22-es kapucsengő, 2. E

Ajándékozz masszázst!
Toggle Bar